Őszi álmok. Csók Ilona versei
Család, Barátság
Anyák napi köszöntő
Keresgéltem égen földön,
Polcok mélyén, régi könyvben,
Hol találnék egy szép verset,
Hogy jó Anyám felköszöntsem.
Egyik vers sem illett rája,
Csalódottan félretettem.
Magam írom köszöntőmet,
Itt van a vers a szívemben.
Köszönöm a gyermekkorom,
Sok játékos, vidám évet.
Rózsakertben szaladgáltam,
Féltő szemed csak rám nézett.
Később lehulltak a rózsák,
Nehéz évek következtek.
Dúdolgatva varrogattál,
Kerested a kenyerünket.
Köszönöm az ifjúságom.
Mindig csak javam akartad.
Menyasszonyi fehér ruhám
Két kezeddel magad varrtad.
Aztán mikor kis unokád
Ott tipegett körülötted,
Fájó szívvel búcsút mondtunk,
A sors messze dobott minket.
Köszönöm a megértésed.
Szemrehányást soh sem mondtál.
Hol nevetve, néha sírva
Ezer levelet megírtál.
Közben, elszálltak az évek…
Daloltál vagy imádkoztál.
Eltemetted jó Apámat
Aztán, magadra maradtál.
Köszönöm, hogy közénk jöttél.
Elhagytad a szokott fészked.
Rózsaszínű kis házadat
A miénkkel felcserélted.
Népes család van körötted,
Nem lesz többé semmi gondod.
Hálás szívvel azt kívánjuk:
Száz évig élj, s legyél boldog!
1997
Búcsúzás
Elrepültek a szép napok,
Elszaladtak a gyors hetek.
Máris búcsúzni kell, pedig
Úgy tűnik, csak most jöttetek.
Várt rátok rokon, jóbarát,
Ragyogó februári nyár.
Szép volt a találkozás,
Megtelt a szív és a pohár.
Délszaki ország, más világ.
Kék a tenger s az ég napfényes.
Világváros és pálmafák,
Ízlik a sör s a mangó édes.
Kellemes esték, nótaszó
Sok szép emléket felidéztünk.
Elhoztátok az Óhazát,
S mi megmutattuk hogyan élünk.
Megláttátok hogyan lehet
Idegen rögön megtapadni,
Élni más ország életét,
Mégis magyarnak megmaradni.
Egyszer csak minden elmúlik,
A vidám napok véget értek.
Útra készen a gépmadár,
S ti sok emlékkel haza tértek.
Még egy utolsó ölelés,
Fájó szívvel, de el kell válnunk.
Gondoljatok ránk szeretettel
S kellemes utazást kívánunk.
1998
Lányunk
Kicsi gyermek, szemünk fénye
Elbájol a pici lénye,
Édes arca mosolygása.
Életünknek folytatása
E kis ember, védjük, óvjuk,
Szeretetünkbe burkoljuk.
Az első szó, első lépés,
Szívünkben már ott a féltés:
Hová indulsz drága gyermek?
Hadd foghassam a kezed meg
S vezesselek völgyön , hegyen,
Hogy az utad könnyű legyen.
Büszkén nézzük mikor felnő,
Iskolában ő az első,
Ő a legszebb, ő a legjobb
Elfogultan csak így látjuk.
Elé hullik minden virág,
Övé lesz az egész világ.
Később, mikor útját járja,
Csak sóhajunk száll utána.
Azt akarjuk, azt reméljük
Az Istentől csak azt kérjük:
Váltsa valóra az álmunk,
Legyen boldog a mi lányunk.
1998
Igaz mese
Egy régi utcán akác virágzott,
Lehullt szirmokkal a szellő játszott.
Három kisleány futott a fényben,
Selyemruhájuk lebbent a szélben.
Kékruhás lányok mi voltunk, hárman.
Nevetve, vígan mentünk a nyárban,
Gondtalan napok, fiatal évek,
Előttünk állt a nagybetűs ÉLET.
Édes remények, szerelmes álmok,
Elszálltok-e, vagy valóra váltok?
Találgattuk hogy meddig kell várni,
Eljön e majd a mese királyfi?
Hittünk csodában, hittünk a mában.,
S széjjel szóródtunk a nagyvilágban.
Szép volt az élet, tettük mi kellett,
Elfért a gond is a boldogság mellett.
Az emlékek néha még visszajárnak:
Vajon az álmok valóra váltak?
Család és munka, öröm és bánat.
Mi más az élet? Csak ebből állhat.
Most már lejárnak sorban az évek,
Kinek keveset, vagy többet mérnek.
Egyikünk már az út végét járja,
S lassan majd mi is megyünk utána.
Kékselyem ruhás egykori lányok,
Elfújja a szél az akácvirágot.
2000. Marc.
Karácsonyi álom
Néha még álmodom fehér karácsonyról.
Csilingelő szánkó, hulló puha hó,
Konduló harangszó s a meleg szobában
Illatos fenyőfa, aranyos dió.
Szép magyaros ünnep, betlehemes ének
Csak távoli emlék, nosztalgia már.
Új élet, új világ. Más itt a karácsony
Fehér hó helyett az arany napsugár.
Dél keresztje itt a karácsonyi csillag.
Soknyelvű az ének, mégis egy a szív.
Karácsonyfa alatt Jézusváró dallal
Gyertyafényes estén, új csodára hív.
Mindegy, hogy hol élünk, merre vetett sorsunk,
Betlehemes ének egymáshoz vezet.
Szeretünk mindenkit, mindent megbocsájtunk
És szívből kívánunk boldog ünnepet.
1999
Mi a barátság?
A barátság egy búzatábla,
Erő, mely biztonságot ad.
Hajlong jobbra, és hajlong balra
Ha úgy hozza a pillanat.
Feléd hajol, ha bánatod van,
Egyenes, ha támaszra vársz.
Ha hibázol eltakar mindig
Az arany éltető kalász.
A búzában konkoly is terem,
Más szórja néha a magot.
Hízelgő szóval, álnok szívvel
Széjjel hintik a pipacsot.
Te majd taposol a búzában,
Hogy összegyűjtsd virágodat.
Szedhetsz pipacsot garmadával,
Érték csak a búza marad.
Aztán, ha nem lesz aratásod,
Kezed csak pipacsot talál,
Könny esővel hiába hinted,
A búza talpra már nem áll.
Ismerősöd lehet tán száz is,
De egy baráttal fel nem ér.
Olyan táplálék a barátság,
Mint éhezőnek a kenyér.
1999.
Szerelmes vers
/ Juhász Gyula nyomán./
Milyen volt szőkesége? Nem tudom már,
Talán, mert soha nem szerettem őt.
Hiába hozott lila orgonákat,
Hiába térdelt a lábam előtt.
Nekem egy barna, vidám szavú kellett,
Vele táncoltam át az éjszakát.
Csak őt láttam a báli forgatagban,
Majd felcsendült az első szerenád.
Milyen volt szeme kékje? Nem tudom már,
Talán, mert semmitmondó volt nekem.
Ha rám nézett, bágyadt fakónak láttam,
Keze jég volt ha megfogta kezem.
Sötét szemeknek voltam én a rabja,
Ha fénye villant, már futottam én.
Havas utcákon álmodozva jártunk,
Forró szívünkben ébredt a remény.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
Alig hallgattam búcsúzó szavát.
Egy őszi estén láttam utoljára,
Menj szőke fiú, szép jóéjszakát.
Más szóra vártam akkor szívrepesve,
Végre elhangzott karácsony éjjelén.
Azóta együtt járjuk a világot
Túl ifjúságon, s életünk delén,
Az a régi barna, meg én.
2002
EMLÉKEZÉS
Mottó:
Olyan jó, néha visszanézni,
a közös múltat felidézni.
Emlékszel? Otthon, a mi kis falunkban Gondolatban, vígaszként hazamentünk kislányok voltunk egykor, hajdanán, amit elhagytunk, otthont és hazát. terveket szőttünk a cseresznyefán. Közös gyerekkort, akác illatát, Ifjú reményünk oly sokat igért. a kék Dunát, s a Margitszigetet.
Majd pesti élet: emlékek sora, Most dél felé robog a vonatunk,
a szénatéri régi iskola, a hó elolvadt, Adrián vagyunk,
hol ketten arattuk le a babért. fénylő tavasz és narancsligetek.
A Vérmezőn a sétát hogy szerettük, Emlékszel? Itt már láttuk a jövőt,
ha csak tehettük jártunk egy kicsit, életünkre tán mégis fény derül,
később meg toltuk a gyerekkocsit, ha új hazát találni sikerül
fiú, leány, egyik szebb mint a másik. ott túl, a messzi Óperencián.
De egy nap minden összedőlt köröttünk, Legyen kis fészkünk, asztalon kenyér,
hazátlanok és földönfutók lettünk. szabad élet, mi mindennel felér,
Szívünk sajog és arcunk könnyben ázik. remény, hogy tervünk igaz lesz talán.
Emlékszel? Robogott velünk a vonat, És végül, álmunk mind valóra vált.
idegen földön, havas tájon Otthont találtunk túl a tengeren,
s mi kuporogtunk ijedten, fázón, hol szabadság és a jólét terem.
a fapadon aludt a két gyerek. De a sors rajtunk mégis kifogott.
Mi lesz a sorsunk, nyugtot hol lelünk? Ti az Atlanti óceánon át
Kérdeztük egymást, jaj mi lesz velünk, értétek el az ígéret honát,
hová is visznek minket a sínek? nekünk a Csendes Óceán jutott.
Emlékszel? Nehéz volt a búcsúzás.
Azóta sokszáz levelet megírtunk,
sokat nevettünk, néha bizony sírtunk
míg életünk tavasza tova szállt.
A távolság inkább kapocs maradt,
mert mindegy hol élünk a nap alatt,
a gondolatunk egymáshoz elér,
míg hajunk lassan belepi a dér.
Erzsinek ….. 2003
Ötvenöt év…
Telnek, múlnak az évek,
Velük rohan az élet.
Tegnap még ifjak voltunk,
Holnap öregek, vének.
Nem is oly régen, kéz a kézben
Sétálgattunk a vén Tabánban.
Üres zsebbel terveket szőttünk,
Dús hajunkat a szél cibálta.
Mentünk, mentünk, vígan, nevetve,
Előttünk állt a hosszú élet.
Álmodtunk lakást, szép családot,
Ifjúságunk szemünkben égett.
Ötvenöt év el szállt azóta.
Budai utcák ködbe hulltak.
Távoli világ útját járjuk,
Álmaink lassan megfakulnak.
Az élet mégis tartogat szépet,
Míg ketten vagyunk, minden könnyebb.
Családi körben, jóban, rosszban,
Megoszthatunk örömet, könnyet.
Tavaszból ősz lett, fényből alkony.
Ha idézzük emlékeinket,
Múltunk mint ívelő szivárvány,
Megszínesíti jelenünket.
Telnek, múlnak az évek,
Velük rohan az élet.
Tegnap még ifjak voltunk,
Holnap öregek, vének.
2007
Szürkeség
Tudod e hogy milyen riasztó
A hajnal előtti szürkeség?
Lassan felébredsz rémálmodból
Cserepes ajkad lázban ég.
Halálos csend, órádra nézel,
Piros arca négyet mutat.
Sötét árnyak csak körbejárnak,
Messze van még a virradat.
Aztán felkelsz, teszed a dolgod.
Ténferegsz, helyed nem leled.
Csak most jössz rá az utad végén
Hogy szerep volt az életed.
Nyomasztó gondolatok űznek,
És megosztani nincs kivel,
Végül kimégy a kert végére
És a kutyádnak mondod el,
Szemedbe néz okos szemével
Egy két könnycsepp nyakára hull,
És átöleled a hű barátot,
Aztán bementek szótlanul.
És megint jön a gyűlölt éjjel
Csillagtalan és vaksötét,
Üres szíved újra befonja
A hajnal előtti szürkeség.
2016