Élet, gondolatok

Élet, Gondolatok

Nyugtalan éjjel

Fekszem az ágyon, Jön aki meghalt,

Aludni vágyom, Legkedvesebb volt.

Sötét szobára éjfél terül. Mit tettem érte? Késő ma már.

Fáradt a testem, Aztán, kik élnek…

S a néma csendben Jaj, értük félek.

Várom, hogy lelkem elszenderül. Mit hoz a jövő? Rájuk mi vár?

Jó lesz aludni, Mit hoz a holnap?

Semmit sem tudni. Szóljak? Ne szóljak?

Elfelejteni mindent , mi bánt. Kétségek gyötrik dúlt szívemet.

Álomvilágban, Ti képzelt lények,

Rózsaszín lázban , Éjféli rémek

Végig pihenni az éjszakát. Hagyjatok békén már engemet.

Ám, szikra pattan Végre a csendben,

Ott bent az agyban. A szürkületben,

Forog és pörög száz gondolat. Remények kelnek, őrlődni kár…

Jönnek a rémek, A múlt csak emlék,

Kavargó képek,.. A jövő titok még.

Messze az álom egy perc alatt. Tán felrepül majd a kékmadár.

Képzelet szárnyán, E gondolatban,

Éjfélnek árnyán Megnyugszom lassan.

Röpülök múltba, jövőbe én. Ólmos fáradtság magával ránt.

Gúnyoros arcok, Zuhanok mélyre,

Rég harcolt harcok, Szállok a légbe,

Sötét emléke tolong elém. Végre elalszom. Jóéjszakát.

2001

Van Gogh

Sorsod nyomor és szenvedés volt,

Siker, öröm elkerült téged.

Éhezve, fázva botorkáltál,

Utat kereső kósza lélek.

Egy nap szemed a napba nézett.

Színeket láttál, csodaszépet.

Könnyezve, sírva leborultál,

Már tudtad mi a küldetésed.

Festeni ami benned lángol,

Utat adni égő tüzeknek.

Megszállott hittel, forró szívvel

Átadni mind az embereknek.

De a a világ nem értett téged,

Hátad mögött csak legyintettek.

Hiába vártál igaz társra,

Kiket szerettél, nem szerettek.

Mégis raktad a színt a színre,

Kékre zöldet, sárgára sárgát.

Míg napfényt loptál képeidre

Arcod szürkébb, a lelked árvább.

Egy nyári nap elborult minden.

Eltűntek színek, sárgák bordók.

Száz éve már, de neved őrzik

Kék íríszek, és napraforgók.

2001

Bizalom

A bizalom törékeny érzés,

Ha megvan, észre sem veszed.

Természetes megbízni másban,

Rágondolni sem kell neked.

Bárhogy fordul az életed,

Van valakid ki egy veled.

De, egyszer pattan valami.

Kételyek gyűlnek, járnak körbe.

Tennéd félre, de bent az agyban

A bizalom már összetörve.

Tán ok nélkül ölöd magad,

De a gyanú az ott marad.

Elaltatod érvekkel, mégis

Újra felébred, rág belül.

Ha a bizalmat elvesztetted,

Még az álom is elkerül.

Csak fekszel, s a gond körbejár,

Elkergeted, visszatalál.

Ha eltépték bizalmad szálát,

Összekötözni oly nehéz.

Ha mégis hited visszanyerted

S a kételkedés elenyész,

Őrizd, mint békéd olajágát,

Ápold a bizalom virágát.

Aki bizalmát benned látja,

Vigyázz, hogy soha meg ne bánja.

2002.

Galambok

Reggelente új hang ;ébreszt Párjával a fészket őrzik

Turbékoló galambszó. Növöget már a család.

Szélnek ereszti a hangját, A fiókák ki repülnek,

Búgva, sírva hívja párját, Barack ágon csendben ülnek,

Házunk táján új lakó. Várva várják a mamát.

Rózsaszínű leánderfa Egyik reggel eső cseppen,

Illatozva bólogat. A kert őszbe szenderül.

Tetejébe galambfészek Hová lett a galamb család,

Kis gerlicék jaj de szépek, Üres fészek, üres fa ág,

Mikor csőrük tátogat. Elrepültek hűtlenül.

Galamb mama körül röppen, Az életben így van minden,

Kertünk mélyén otthona. Ami kedves, ami szép,

Zöld fű között magot látott Azt hisszük mienk örökké,

Etetgeti a családot S eltűnik mint búborék.

El nem menne máshova.

2003.

Holt költők körében

Úgy szeretnék újra verset írni,

De mindent elírtak már előlem.

A témák az utcán hevernek?

Felszedték már. új nem telik tőlem.

Ha gyermekkorról, játékról írnék,,

Arról, amit még nem játszottak el,

Szép Ernő rég megírta, szebben,

Az én dalom hamisan énekel.

Azt is írhatnám, hogy magyar vagyok.

Hazámért, és népemért halni kész.

De csak Petőfi lángoló hite,

Amit bennem a versem felidéz.

Álmomban ha Budapesten járok,

Bajza utca s Üllői úti fák!

Kosztolányi már járt ott előttem,

S örökül hagyta hires, szép dalát.

Népies téma vén cigányról írni,

De Vörösmarty szelleme kisért.

Ha szép reményről, csalfa fényről írok,

Csokonai kacsint rám és megért.

Én is szeretném, ha szeretnének,

Adyval írni zsoltár éneket…

Ha bús a versem, temetői csendben

Juhász Gyula mellettem lépeget.

Attila tűzét meg akarnám rakni,

De Szárszón már a vonat elhaladt.

Arany megírta rég az Őszikéket,

Az én őszömre semmi sem maradt.

Én, botcsinálta fűzfa poéta,

Ezek után jobb lesz, ha hallgatok.

Százszor megcsodált költőóriások,

Árnyékotokban csendben ballagok.

2004.

Légvárak

Én az egész életemben

Légvárakat építettem.

Egyik falát ha felraktam,

Összedőlt a föld alattam..

Légváramat mégsem hagytam, Leromboltam, újra raktam.

Légváraim ma is állnak,

Szívemben helyet találnak.

Oda hordom színes álmom,

Bánatom és boldogságom.

Emlékeket, szép időket,

Légváramban őrzöm őket.

Kincstáramra úgy vigyázok,

Légvár őrnek magam állok. Őrzöm széppel, őrzöm jóval,

Szeretettel, igaz szóval.

Könnycseppekkel öntözgetem Hogy a légvár erős legyen.

Néha mégis, jaj de kár,

Összedől mint kártyavár!.

2008.

Az én álmom

Valamikor volt egy álmom, Puhán szállt rám, selyemszálon. Átfont s mire észrevettem, Belopózott a szívemben.

Ott rejtőzött sok sok évig, Mint mikor a gyümölcs érik. Vagy mint virág tavaszt várva , Mint borostyán, kőbe zárva.

Titkos álom, reménytelen, Mégis mindig ott volt velem. Hittem abban hogy egy napon Rímbe szedem gondolatom.

Verset írni, az volt álmom. Szállt az élet sólyom szárnyon, Mikor már hinni se mertem Megszületett első versem.

Mint mikor zsilipet nyitnak A sok rejtett gondolatnak, Ha nevetek vagy ha sírok, Könnyebbülni verset írok.

Ebből egy tanulság marad, Sohse add fel álmaidat. Szíved mélyén csendben várhat Egyszer csak valóra válhat. 2013.

Verselő asszonyok

Válasz Adynak..

Minket nem kényeztet az élet,

Mi másnál jobban érezünk.

Nekünk nem lehet megnyugodni,

Örök zajlás az életünk.

Bennünk emésztő tűzek égnek

Míg születnek a verssorok.

Az asszony, aki verset ír

Nem áldott, hanem átkozott.

Az örömünk, mint nap az égen,

Felkel, ragyog és elpihen.

De a kétségünk, a sírásunk,

Az ott belül rág szüntelen.

Amig a vers kitör belőlünk,

Szenvedünk mint a kárhozott,

Az asszony aki verset ír,

Nem áldott, hanem átkozott.

Mi nem tudunk versben hazudni,

Naiv szívvel mindent adunk.

Ha megértést mégsem találunk,

Vagy kiégünk, vagy megfagyunk.

Egyedül vívjuk ezt a harcot,

Amíg a nap leáldozott.

Az asszony aki verset ír,

Nem áldott, hanem átkozott.

És mégis, csak így kell az élet,

Hogy bennünk kacag és zokog.

Áldás vagy átok , csak így élhetünk

Mi, verset író asszonyok.

2014

Jancsi és Iluska

Humoros történet.

Petőfi után szabadon.

Tüzesen süt le a nyári nap sugára,

Az ég pereméről, az egész világra.

Kis Iluska kint van a mosókonyhában,

A ruhákat mossa, mossa egymagában.

Aztán eszébe jut: megnézem a gépem,

Hátha szívem Jancsi reám gondol éppen.

És mit ad az Isten, ott van az üzenet,

Iluskának még a könnye is megered,

Olvasva az írást „ lelkem Iluskája,

Jaj nagy az én bajom, nincs bocsánat rája,

Máris itt vezeklek barna szőrcsuhába,

Mert bűnt követtem el a kukoricásba.

Megbántam már nagyon, még sincs nyugodalmam,

Az éjjel alvás helyett birkáim számoltam.

A bűn ellened szólt, kérem bocsánatod,

Különben csuhámban messze elbujdosok.”

Iluska megrémül, fáj a szíve tája,

Hisz minden óhaja Jancsi boldogsága.

El ne bujdoss! Lelkem telik borzadállyal,

Mi lesz akkor velem és mi lesz a nyájjal.

Mért volt az a csók bűn, , ő bizony nem tudja,

De a cél érdekében magára vállalja.

Kopogtat a gépen, megy a levél gyorsan,

"jancsikám ne búsulj, a bűnös én voltam.

A kukoricásba, magam oda mentem

Igaz hogy dolgom volt, kukoricát szedtem.

Akármi a a bűnöd, itt a bocsánatod,

Nem lehetett az nagy! Ámbár, csak te tudod.

Nyugodj meg, ne szenvedj meleg szőrcsuhától,

Úgyis sokat félünk árgus mostohámtól.

Tudod, hogy te vagy a lelkem Jancsikája,

Nem megyünk mi többet a kukoricásba."

Mehet már a levél, üti be a gépbe,

Nehogy Jancsi lelkem magát eleméssze.

Még mindig tüzesen süt a nap sugára,

Szegény Jancsi ott áll barna szőrcsuhába.

Előtte laptopja, , kinyitja reszketve,

Elámul tartalmán: ejnye szedte vette,

Te voltál a bűnbak lelkem Iluskája,

Ezért szenvedek én barna szőrcsuhába?,

Le is dobja rögtön, megkönnyebbül tőle,

Egyből büszke János Vitéz lett belőle.

Nem fél ő senkitől, árgus mostohától,

Nem kell már bocsánat sem az Iluskától.

Meg is írja rögtön , virtuális gépen,

"Lelkem Iluskája, kedves vagy te nékem,

Mégis megbüntetlek, azt majd akkor látod,

Ha kukoricásba beteszed a lábod."

De Iluska nem megy annak közelébe,

Nehogy utolérje Jancsi büntetése.

Inkább kezét nyújtja, gyere Jancsi lelkem

Hiszen nincs bűn köztünk, béküljünk meg menten.

Meg is ölelnélek , de azt bizony nem lehet,

Mert minket mostohám árgus szeme követ.

Igy inkább egymásra csupán mosolyognak,

Mert a birtokában vannak egy titoknak.

Ezt a titkot őrzik a szívük sarkában,

S találkoznak néha az álmok világában.

2018