Szomorúság, Gyász.

CHRIS

Volt egy édes fiú, aranyhajú gyermek,

Gyöngyfogú mosolya mindenkit megejtett.

Okos szemefénye kéken ragyogott rám,

Ő volt az én első , imádott unokám.

Ő mondta először azt a szót hogy: Grandma,

Huncut vidámsággal rohant a karomba.

Énekeltük együtt, hogy “ kicsi a világ”

Sok gyönyörű emlék fut a szívemen át.

Húsz esztendő telt el, felnőtt a kisgyermek.

Reméltem, kívántam néki a legszebbet.

Hittem, hogy élete ragyogó és vidám,

Boldog ember lesz az imádott unokám.

De a sors közbe szólt, szétvert minden álmot.

Kicsi lett a világ, Ő, nagyobbra vágyott.

Kereste az útját, jaj, de nem találta,

Elrepült, elmerült az álomvilágba.

Nekem itt maradt a szívet tépő bánat,

Életem adnám, ha visszahozhatnálak.

Csobogó szökőkút, rózsaszín barackfa,

Alatta Christopher, imádott unokám

Mély álmát alussza.

1998, szept. 19

Hangtalan kiáltás

Felébredni nyirkos ágyban,

Dagadt szemmel, hajnaltájban.

Szennyesszürke még a világ, Mélységes csend szívembe vág.

Feleszmélek. Jaj, nem álom,

Ami négy volt, már csak három.

A süket csend ordít, kiált:

Elvesztetted az unokád!!!

Ez a kínok kínja.

Látni fiam erős válla

Összeroskad bánatába.

Anya, testvér hangja reszket,

Alig bírják a keresztet.

Átélni ezt hogyan lehet?

Egész család fogjon kezet,

Sirassuk el a nagy hiányt:

Fiút, testvért és unokát.

Ez a kínok kínja.

Uram Isten miért tetted?

Alig adtad, már elvetted.

Életének virágjában

El szállt a fehér halálba.

Nincs visszaút, ez itt a vég.

Szeretetünk nem volt elég,

Elvágyott egy más világba,

Álomvilág országába.

Ez a kínok kínja.

Ima:

Én Istenem, puha ágyat

Vessél az én Unokámnak.

1998, 9, 13

Tavaszi virágok

Régi képen pici kislány…

Tarka virágok közt ültem,

Kis kezemben margaréta,

Nevettem, majd elrepültem

Másik emlék: iskoláskor.

Tiszaparti gyermekvilág,

Szaladgáltunk, kergetőztünk,

Sárgállott a kásavirág.

Később barát, barátnő kell,

Ilyen ez a leányféle.

Ibolyázni együtt jártunk,

Lila volt az erdőszéle.

Tavaszi hónap, április,

Virágoztak az orgonák.

Kezemben menyasszonycsokor,

Illatos, fehér gyöngyvirág.

Pereg az élet, megy tovább

Az évek sora messze száll.

Születésnap, piros szegfű,

Máskor egy vörös rózsaszál.

Minden emlék egy egy virág.

Nosztalgia! Csupa öröm.

Bódultam szívom illatát,

E sok virágot köszönöm.

Aztán, egy nap kijózanít.

Tavasz van most is, napsütés.

Az utcán virágkarnevál,

Illatözön és nevetés.

De nekem, minden elborult,

Szememben könny, szívemben bánat.

Hiába napfény és virág,

Hiába színes koszorú,

Ma temettük az unokámat.

17.9.1998.

Leírtam 22.9. 1998

Egy fényképhez

Szeretnék már másfelé nézni,

De szemem vonzza ez a kép.

Szeretnék végre megnyugodni,

Hogy engedjen fel már a jég.

Nézem az arcod. Mosolyogsz rám,

Szemed vidáman rám tekint.

Mintha jósként jövőbe látnál

Törékeny ujjad búcsút int.

A szívem elszorul megint.

Ha az ókorban éltél volna,

S viselsz tógát és bőrsarut,

Megvívtál volna Góliáttal,

Vagy Lehelként döngetsz kaput.

Átkelsz a hegyen Hannibállal,

Felfedezed Amerikát.

Senki szigetén kincset lelsz és

Le győzöd a spanyol bikát.

Megnyertél volna száz csatát.

De te az újkorban születtél.

Jetek hasítják az eget.

Computer volt a te világod,

És popzene az életed.

Mégis, lehettél volna győztes,

Tudós, tűzoltó, vagy tanár,

Vagy mérnök apád nyomdokán,

Ha nem lett volna lehetetlen,

A kis fehér port tenyeredben

Legyőzni egy nap hajnalán…

S így: Emlék lettél Unokám.

1998 Karácsony

Naplemente

Új sírok, koszorúk, virágok csokorba.

.Akik köztünk éltek, akiket szerettünk

Elköltöznek sorba.

Őszi levélhullás életünk estéje.

Egyre hull a levél, elsiratunk egyet,

Új hull a helyébe.

Sokszor felidézzük emlékeink sorát,.

Hosszú körmenetben jönnek kedveseink:

Szülő, rokon, barát.

Szívünkre szorítjuk gondolatban őket,

Aztán fájó szívvel útjukra bocsájtjuk

A ködbe veszőket.

Telnek a temetők, lobognak a mécsek.

Itt a naplemente, körmenetben állunk,

Halkulnak a léptek.

2002

Búcsú

Mikor a gyertya végsőt lobban Mikor a szív utolsót dobban, Mikor a szem befelé révül, Egy nemes lélek útra készül.

Utad legyen örökké áldott. Úgy hagytad itt e bús világot, Hogy amerre suhant a lépted, Igaz szeretet kisért téged.

Drága barát, pihenj meg csendben Emléked itt zsong a szívünkben.

Hiányod mélyül egyre jobban, Ahogy a gyertya végsőt lobban.

2008

Éjjel

Ágya mellett ülök a félhomályban,

Kezemben tartom még meleg kezét,

Dolgos kezét, mely megpihenni készül,

S holnapra tán hideg lesz, mint a jég.

Hallgatom Anyám gyors lélegzetét,

Piheg, piheg , mint a felhúzott óra,

Értünk járt, tik tak, értünk dolgozott,

És most lejár, talán már virradóra.

A halál már itt bujkál a közelben.

Ó jaj, csak még pár órát, vagy napot.

Még mondjunk egy dalt, vagy egy imádságot,

Aztán örökre búcsút mondhatok.

És egy kicsit én is vele halok.

2015/9/13

Anyámhoz

Te adtál életet nekem,

Velem vívtad a harcot.

Mikor a kínod elcsitult,

Az ajkad mosolyra simult

S láttál egy síró arcot.

Igy jöttem a világra én,

Indult a közös élet.

Nálad volt puha otthonom,

de felnőttem s egy szép napon

Elhagytalak téged.

Éltük a magunk életét

Egymástól messze , távol.

Megirtunk sok sok levelet,

S a köztünk lévő szeretet

Új utakat kovácsolt.

Igy lett, hogy élted alkonyán

A világ másik oldalán

Csendes napjaid éled,

Most én fogom a kezedet

Vezetlek, óvom léptedet,

Amig csak tart az élet.

2012

Utó ima.

És most eljött a pillanat,

Hogy könnyes szemmel búcsúzunk.

Pihenj meg drága jó Anyánk,

Majd fenn az égben várj reánk,

„A lélek él, találkozunk.”

15/9/2015

Álom után

Álmomban újra láttalak én, Mindent neked köszönhetek,

Mosolyogva jöttél felém, Te adtál nekem életet.

Haza megyek, mondtad csendben, Tőled tanultam beszélni,

Kis bőrönd volt a kezedben. Példát adtál hogy kell élni.

Ó Anyukám, miket beszélsz, Mindig mosolyogva kelni,

Hazamentél már, hisz nem élsz. Vidám szívvel énekelni.

Át akartam fogni vállad, Támasz lenni a családnak,

De, csak köd maradt utánad. Helyt állni ha vihar támad.

Oly messze vagy, olyan távol, Megpihentél drága Anyám

Miért mentél el? Úgy hiányzol, Onnan fentről vigyázz reám.

Hiányzik a nevetésed, Taníts meg, hogy nem kell félni,

Üres ágyad, üres széked. S hogyan kell nélküled élni.

2016

Small Title

Egy év után.

Újra itt van a fénylő tavasz,

Ezer virág a szilvafán,

Azaleák is rózsaszínben,

Csak te hiányzol Anyukám..

Mintha ma lenne hogy itt voltál,

Látom mosolygó arcodat

Amint engem néz, engem keres,

Ha teszem, veszem dolgomat.

A hintaszéked most is ott van,

Váll kendőd a karfára dobva,

Megbillen és én azt hiszem

Csak felálltál egy pillanatra.

Jó lenne újra együtt ülni,

Te szundikálsz én olvasok.

Felnézek és a szemed rajtam,

Aztán nevetünk egy nagyot.

Érzelmesen mi ritkán szóltunk,

Szívünkben volt a szeretet.

Most mégis írom a túlvilágra,

Hogy nagyon szerettünk tégedet.

És “nem hal meg az akit szerettünk,

Megőrzi az emlékezet.

Fűből, virágból , csillagokból,

Kedves arca felénk nevet,”

2016 szept

Hiány

Hiány...e szótól szívünk elszorul.

Érzés, amitől fájón könnyezünk.

Valaki elment, valaki hiányzik,

Úgy érzem üres lett az életünk.

Miért mentél el egyetlen testvérem?

Tegnap itt voltál, ma nem vagy sehol.

Eltűntél mint a sárga falevél,

Mit az őszi szél gyorsan elsodor..

Bár lázadok, de tudom mi a sorsunk,

Ha megszülettünk, egyszer meghalunk.

Előre mentél egyetlen Öcsém,

De mi örökre mégsem búcsúzunk,..

„ A lélek él, találkozunk.”

16.5.2019

Reménytelenül...

Csapás , csapás után, az életem,

Gomolygó felhők elborítanak.

A múlt csak köd, és nem látok jövőt,

Szememből forró könnyek hullanak.

De pici Stella megfogta kezem,

E mozdulat adott egy kis reményt,

Talán mégis majd nyugtot lelhetek,

Talán még egyszer meglátom a fényt.

Elment a párom, ki erőt adott,

Ha gyengébb lett, erősebb lettem én.

De szeretete fentről rám ragyog,

Hogy élnem kell még szép családomért.

Itt vagytok ti is, jó barátaim,

Tőletek is oly sok vigaszt kaptam.

Minden szó, ima, minden gondolat,

Gyógyír arra hogy egyedül maradtam.

CS.I. 2019 Julius

Hozzád....

Sötét éjszaka lett az életem

Mióta nem vagy, szinte én sem élek.

Hogy létezhet , hogy gyorsan vége lett Négy nap alatt 67 boldog évnek.

Ágyad mellett ott álltam szüntelen,

Imával, hittel űztem el a halált.

Mégis míg szemünk egybe kapcsolódott,

Drága lelked fel a magasba szállt.

Most itt vagyok , üres az otthonunk,

A hintaszéked még mozdulni látom,

A kisasztalon kávéd még meleg,

Csak te nem vagy itt én egyetlen Párom.

Együtt harcoltuk át az életet,

Szerető szívvel, egymás kezét fogva,

Senki nem fogja már a kezemet,

Most itt állok egyedül botladozva.

De mégis, lényed itt maradt velem,

Belengi éjem és a nappalom,

Képedhez szólok, vissza nem felelsz,

Tudom, üzensz, csak én nem hallhatom.

A szeretet túl él életet , halált,

Ezt hagytad immár örökül nekem.

És családunkban mindig élsz tovább,

Mert a szeretet örök és végtelen.

Te angyal lettél fenn a magas égen,

Akihez most már így imádkozok:

Segíts át élnem még ezt a pár évet

Míg végül én is utánad halok.

Cs.I. 2019 Aug. 14