Magyar vagyok, Honvágy

Január 23-án

Ma negyvenegy éve köd lepte a fákat.

Havas téli éjjel elhagytuk hazánkat.

Ahogy messze értünk,

Vissza, vissza néztünk,

Kicsi falu tornya sötéten integet,

Ha kell, hát menjetek.

Mint a mesék fia, szerencsét próbálni,

Mi is elindultunk új hazát találni.

De nem jobb életért,

Fehérebb kenyérért,

Csak üldözött vadként, elszoruló szívvel,

Keserű lélekkel.

Messze vándoroltunk hetedhét határba,

Óperencián túl, idegen országba.

Szívet nem cseréltünk,

De otthonra leltünk

Távoli világrész napfényes honában,

Második hazánkban.

Kis Magyarországtól ha el is szakadtunk,

Szívünkben lelkünkben magyarok maradtunk.

Elrepül az élet,

A hajunk fehér lett

S jó vagy rossz a sorunk,

Dél keresztje alatt, pálmafák tövében

Magyarul álmodunk.

1998

Trianon!

E szó sok heget feltép, régi seb újra ég.

Kinek Bácska vagy Erdély, nekem a Felvidék.

Elborít régi emlék, mint hulló puha hó,

Rád gondolok gyermekkorom szép városa Rahó.

Kárpátok ősi tája, fenyvesek mély ölén.

A nyári nap megvillan szőke Tisza vízén.

Szemben a hegytetőn fenn mégis csillog a hó,

Hegyoldalból borvíz fakad, tündérvilág, Rahó.

Kisgyermekként ott éltem a nagy hegyek tövén.

Ott jártam iskolába. Ott eszméltem fel én

A magyar nyelv ízére s mi rossz és mi a jó,

Templomtéri iskoládból indultam el, Rahó.

Ott énekeltük Erkel örökszép dallamát:

„árnyas erdőben szeretnék élni nyáron át”.

Magyar volt ott az érzés és magyar volt a szó,

Így maradtál meg a szívemben örökre már Rahó.

Egy emberöltő el szállt, többé nem jártam ott.

A trianoni átok csak bánatot adott.

Engem messzi vizekre hozott egy nagy hajó,

Rád gondolok rég elvesztett gyermekkorom, Rahó.

1998

Szent örökség

Magyarföld, ahol megszülettél Ha megpróbálsz mindent temetni,

Meghatározza hogy mi lettél. Adyt, Petőfit elfeledni,

Csak magyar lehetsz, semmi más. Eltörölni a múltadat.

Szívedbe ütve ősi sorsod , Új földön új emberként élni,

És ezt keresztként egyre hordod. Magad tagadva azt remélni

Érhet ezernyi új hatás, Babylonban értik szavad.

Mégis maradsz minek születtél. Muskátli és waratah két tő,

Szent örökség hogy magyar lettél. Hiába piros mind a kettő.

Ha a hazád ad otthont néked, Légy büszke arra, hogy Magyar vagy.

Természetes, hát soh sem kérded Szép a világ, de bármilyen nagy

Magyarnak lenni mit jelent. Beolvadni nem kell neked.

A szó körötted anyanyelved, Neveld családod új hazádnak,

S ha tanulod a történelmet De álmaid csak hazajárnak.

Megértesz múltat, és jelent. Neked magyar az éneked.

Szabad vagy végre, valahára, Zúghat ezer nyelven a tenger,

S felállsz a Himnusz dallamára. Csak magyarul vagy teljes ember.

De, ha külhonba visz a végzet, Őrizd híven az anyanyelved.

Nem akartad és nem is kérted , Cserélhetsz hazát, hitet, elvet,

A sors mégis ezt mérte rád. Élhetsz bárhol a föld színén,

Gyökér nélkül is talpon állni, Nyelvünkben egyek vagyunk váltig,

Idegenben otthont találni, Ápoljuk, óvjuk mindhalálig,

Megbecsülni egy új hazát Áldás, mely végig el kísér.

Elhinni hogy boldogan élsz itt, Összetartó erő és egység,

Miközben siratod a régit. Magyarnak lenni szent örökség!

1999

Apám emlékére

Mikor megszületünk, Szinte hallom, látom

Keresztnevet kapunk. Ősrégi világban

Ami éppen divat, Szilaj lovak vágtát,

Vagy szüleink álma Hősi csaták zaját

Jelzi ,hogy kik vagyunk Messzi Ázsiában.

Más a vezetéknév, Első törzs a Megyer.

Azt úgy örököljük. Hősök és erősek.

Legtöbbször apai Hogy hazát találjunk

Örökség a nevünk, S fennmaradjon népünk, S büszkén megbecsüljük. Ők a felelősek.

Én a jó Apámtól Álmodom az álmot

Olyan nevet kaptam Mintha része lennék.

Ami nem csak régi, Hogy vezeti Árpád,

De azt is mutatja, Megyer törzs utóda

Hogy honnan származtam. Népét át Vereckén.

Azt, hogy egy ősi kor, Magyarország fennáll

Években többezer Több mint ezer éve.

Emlékét viselem., Sok szenvedés után

Azt, hogy magyar vagyok. Megvalósult álmunk:

Az én nevem Megyer. Szabad ország végre.

Nem Megyeri vagyok Engem más világba

Kis i-vel utána, Sodort az élet el.

De uras ipszilon Most is szép nevem van,

Sem feszeng a végén. Csak néha írom le:

Megyer, így magában. Maiden name: Megyer.

Kisiskolás korban Jó Apám azóta

Mindig megkérdezett Rég a felhőt járja.

Minden új tanítóm: Szép magyaros arcát

Hej, te barna kislány Néha felidézem,

Honnan a szép neved? Úgy gondolok rája.

Később megértettem Megkérdezném tőle,

És büszkén viseltem Ott is vannak nevek?

Azt, hogy a magyar faj Mert ha válaszhatok,

Eredendő törzse Majd a túlvilágon

Nevét örököltem. Újra Megyer leszek.

2000

Otthon - Itthon..

E két szó mit jelent?

Csupán múltat s jelent.

Mi a különbség, érted?

Ha magyar vagy, megérzed.

Otthon vagyok én a Duna, Tisza táján,

Dunántúli lankán, Hortobágy pusztáján.

Ifjúság emléke, kis falum harangja

Az otthont idézi. Ideszáll a hangja,

Mikor képzeletben odahaza járok,

S hullanak, hullanak az akácvirágok.

Itthon vagyok én e távoli világban,

Napégett vidéken, hol hazát találtam.

Pálmafák, s a kertben hibiszkusz virágzik,

A nap sugarával tenger habja játszik.

Ez az itthon, ahol családot neveltem,

Egy élet emléke ide köt már engem.

Repülnek az évek, mint a tűnő álmok,

Otthon már csak néha álmaimban járok.

Itthon vagyok én e napsütötte tájon,

Csak szép anyanyelvem hiányolom fájón.

Koptatja az idő, felejtés és közöny.,

Sokan vállat vonnak, de én megköszönöm

Azt hogy magyar nyelvem, szívedre karoltál,

Kettős életemben irányadó voltál.

“Egyedül hallgatom tenger mormolását,

Tenger habja felett futó szél zúgását.”

Mikes Kelemenként írok, egyre írok,

Szép magyar szavakkal telnek a papírok,

De én nem levélben öntöm a szívem ki,

Verset írok, pedig nem olvassa senki.

Őrzöm a magyar szót e kincsesládába,

Néha előveszem s könnyem hullik rája.

2003

1956 október 23

Zászlók lobognak mindenütt,

Piros – fehér – zöld lobogók.

Jelzik a dicső ünnepet

Hogy híven él emléketek

Ti bátor hősök, harcosok.

Negyvenöt éve, fényetek

Történelmünk egén ragyog.

Igaz tanúi nagy időknek,

Példái az új nemzedéknek

Ti 56-os csillagok.

Szent volt az októberi nap,

Nagy forradalmunk első napja.

Mikor az égbolt elborult

S a szolgaálarc mind lehullt,

Kigyúlt végre a nép haragja.

Elég volt már az elnyomásból!

Felettünk ült idegen horda.

Élősködve szívták a vérünk,

Eltaposták nemzeti létünk,

Hitünk, eszményünk lenn a porba.

Felemeltük a fejünk végre.

Egy emberként mondtuk: Elég!

Dávid harcolt a Góliáttal,

Ömlött a vér, felsírt a gyászdal,

Aztán csend lett. Szomorú vég.

Kiverték a fegyvert a kézből,

Lyukas zászlót a ház ormáról.

Hősök ezrei börtön mélyén,

Árulók a nemzetünk élén,

Csak álmodtunk a szabadságról.

Sok jó magyar futott világgá,

Titokban hullottak a könnyek.

Megalkuvás a magyar sorsa,

Bilincs szívre, álarc az arcra,

Ha bólogatsz, úgy sokkal könnyebb.

….Azóta végre szabad népünk,

Forradalmunk ezerszer áldott.

Míg messze száll a Himnusz hangja,

Szívünk dalolja, sírja, mondja:

Őrizzétek a szabadságot.

2oo1

A Magyar Zászló!

Van egy jelkép a világon,

minden nemzet büszke rája.

Az ember szeme könnybe lábad,

ha felnéz a zászlajára,

s elszorul a szíve tája,

Magyar zászló! Büszkeségünk!

Te legszebb az összes között.

Piros-fehér-zöld színeddel

a világnak azt hirdeted:

Becsüljétek e nemzetet.

Ezeréves kicsi ország

Európa közepében.

Történelem viharában,

mégis fennáll csodaképpen.

Lobogj zászló, lobogj szépen.

Piros színed a vér színe

ami hullott hideg földre,

hazáért és szabadságért.

Hős magyarok piros vére,

felkiállt a magas égre.

Fehér színed az igaz hit.

István király öröksége.

Évszázadok áldozata

elnyeri jutalmát végre,

béke vár a magyar népre.

Zöld színed a remény színe:

Hinni múltban és jövőben.

Piros –fehér –zöld lobogó,

magasan szállj fenn a légben.

Lobogj zászló, lobogj szépen!

2001

Könyvek dicsérete

Ha kézbe veszek egy könyvet,

úgy érzem , rögtön könnyebb,

A gond is messze száll,

Kezem végig simítja,

Aztán mohón kinyitja,

Mert nem tud várni már.

A könyv lassan nyíló virág,

Színes, rejtelmes új világ.

Elém tárulhat sok titok,

A tudás, amit áhítok.

A könyv mindig megértő.

Ezerarcú az ismeret,

Meg kell ragadni míg lehet,

Tanulni soh sem késő.

A könyv egy csodás kincsesláda,

Ki mit keres azt megtalálja.

Régmúlt idő, történelem.

Elmerülni a végtelen

Időknek gyors futásán.

Néha, a téma képzelet;

Jövőben járó képeket

Hoz gondolatok szárnyán.

Betűk sorát ha olvasom,

Mint gyöngyszemek a gyöngysoron.

Szeretem a költészetet.

Megdobogtatja szívemet

A sok verses talány.

A rímek dalolnak, élnek

Táncolnak és zenélnek,

Ennél szebb nincs talán.

A vers lelkét ha megtalálom,

Elandalít mint édes álom.

Ahány könyv, annyi új varázslat.

Ha olvasol, benned szétárad

A szavak bársonya.

A könyv olyan mint jóbarát,

Szeresd, tiszteld minden sorát,

Nem csalódhatsz soha.

Megnyugvást, békét, és örömet ád.

Könyv nélkül üres lenne a világ.

2002.

Új legenda

Böjte Csaba tiszteletére

Erdélyország ősi tája. Székely népnek szép hazája.

Magyar múltunk büszkesége,

Történelmünk dicső része.

A székelyek hív magyarok,

Hű szívük magyarul dobog.

Szenvedtek ők századokat,

Idegen nép járma alatt.

Attilának árva népe

Buzgó hittel Istent kérte:

Segíts Uram, mert elveszünk...

Csaba királyfit küldd el nekünk.

A tejúton fények gyúlnak

Az emberek térdre hullnak.

Jön már Csaba, akit vártunk,

Akit kértünk, akit áldunk.

Bár nincs rajt királyi lepel,

Csak egy barna kámzsát visel.

A nyomában remény támad

Felkarolja az árvákat.

Éhező, elhagyott gyermek,

Nála meleg otthont lelhet

Aki sírt, az újra nevet,

Csillognak a gyermekszemek.

Csaba Testvér legyen áldott.

Felnevel egy ifjúságot,

Kinek nem volt már reménye,

Szép jövőnek néz elébe.

Záloga egy új világnak,

Boldogabb Erdélyországnak.

2009

Régi emlék

Felderengett egy régi emlék.

Háború volt, a tél kietlen.

Két kisleány hóembert épít,

A januári fagyos kertben.

Távolról halk robbanások,

Morajlás, a front a közelben.

Kilenc évünk gondtalan módján,

Mi játszottunk csak önfeledten.

Aztán a kerti ködhomályból Egy alak lép ki, egyenruhás..

Lassacskán, imbolyogva lépked,

Mi nézzük őt, s egy villanás,

Manci rohanva fut felé,

Apám, Apukám, azt kiáltja.

Félúton megáll tétován,

Most látom, hogy az én Apám, És repülök a két karjába.

Ő sikoltozva ott zokog,

Vigasztalan a csalódása.

Mért nem jött meg az én apám?

Sírva , vádolva néz reám,

S én szemlesütve nézek rája.

A házba bent öröm és bánat,

Vigasztalják, ne sírj szívem.

Majd csak megjön a te apád is.....

De nem jött haza sohasem.

Apjára már hiába vár,

Elnyelte az orosz mocsár.

2014

Adventi ének

Jön a verőfényes karácsony,

Itt, délen nincsen zúzmara.

Ha mégis havas ünnepre vágyom,

Lélekben elmegyek haza.

Kicsi falum a Dráva partján,

Odarepülni volna jó,

Végig menni a régi utcán,

Talpam alatt ropog a hó.

Felébredni a harangszóra

Fagyos adventi hajnalon,

Sietve rorátéra menni,

Nyomot hagyni a friss havon.

A templom ajtó nyitva ,tárva,

Kihallatszik az orgona,

S a Jézusváró régi ének:

Harmatozzatok...dallama.

Bent énekszó és gyertyaillat,

Oltár előtt térdel a pap.

Szívünk megtelik imádsággal,

Karácsonyváró áhítat.

…. Gyermekkori álomvilágból

Magamhoz térek hirtelen.

Eltűnt a hó s a gyertyaillat Csak az áhítat maradt velem.

Szívünkben várjuk a karácsonyt,

Mindegy, hogy otthon hol vagyok,

A betlehemi fényes csillag,

Mindenütt egyformán ragyog.

2014 december

Köszöntő

Üdvözletet hoztunk távoli országból, Igaz magyaroktól, Ausztráliából. Forró szeretetet küldtek köszöntőnek,

Testvéri ölelést minden résztvevőnek.

Szóljon a köszöntő, kiknek szíve álma, Összefogni szétszórt népünk a világba. Minden dolgozónak, lelkes szervezőknek, Hazai, külföldi hazaszeretőknek.

Legyen ez a nyolc nap csodálatos ünnep. Balzsam a léleknek, ajándék a szívnek,. Összetartó erő, anyanyelv ápoló, Nemzeti büszkeség: VILÁGTALÁLKOZÓ!

Isten áldja meg a drága szülőföldet, Amely minden magyart szívére ölelget. Bárhol élünk, hazaszáll a gondolatunk, Életünk végéig magyarok maradunk!

2014