Őszi levelek

Őszi gondolatok

Az évek elszállnak felettem

Köszönöm Istennek hogy élhettem.

S azoknak akik velem voltak,

Ha fájt a szívem velem sírtak.

Azoknak akik megértettek,

Amilyen voltam, úgy szerettek.

Próbáltam igaz úton menni,

Mások éltében kis fény lenni.

Őszinte szívvel szívet adni,

Mindvégig jónak megmaradni.

Ha rózsa mellett tövis is voltam,

Sebet ejteni nem akartam.

Az arcom adott, Istennek képe,

De lelkem én formáltam szépre.

Tiszta érzésre, vigasz szóra,

Csengő rímekre hallgatóra. Szeretetre, megbocsájtásra,

Hogy méltó legyen a túlvilágra.

1996

Örülj a mának

Amíg az őszi nap melenget, s te mélán hallgatod a csendet,

szeretnéd eltagadni titkon,

a tél is itt jár már a sarkon.

Ne siránkozz, hogy jobb volt nyáron,

ne élj a múltban mindenáron.

Örülj a mának!

Amíg vannak, akik szeretnek,

van értelme az életednek.

Mindegy, hogy rohannak az évek,

ha érzed melegét egy kéznek.

Még érdemes reggel felkelni,

ha van kinek kenyeret szelni.

Örülj a percnek!

De ha mégis magány a sorsod,

ha a gondot egyedül hordod,

erőt is ad hozzá az élet.

Találd meg mindenben a szépet.

A nap rád is úgy süt mint másra,

ne gondolj hát az elmúlásra.

Örülj ,hogy élhetsz!

2005

Régi budai ház kapuja

Nézem a képet, olyan ismerős.

Ódon kapu, kikezdte az idő.

Egyik szárnya sarkig ki van tárva,

Szinte hív,: térj be járókelő.

Mit rejteget a régi ház?

A sötét , hideg lépcsőházba lépek,

Rám zúdulnak a szunnyadó emlékek.

Nézem a képet, hol a tízes házszám?

Az is ilyen volt, száz éves talán.

Kopott falak, az udvaron leander,

Végig gang futott a ház oldalán.

Mit rejtett az a régi ház?

Az ifjúságot! Csupán az volt a titka,

Fürgén szaladtam fel a harmadikra.

A vén ház már csak emlékekben él,

Lebontották és új nő a helyében.

Vele tűntek el sorsok, életek.

Új álmok szállnak a budai szélben.

Kik akkor futva koptattuk a lépcsőt,

Ma tán csoszogva járjuk a világot.

Emlékezünk egy régi kapu láttán

Egy másikra, mely minket ifjan látott.

2008

Villám csapás!

Mikor a villám agyadba vág, érezted e már?

Vad fájást érzel, szívszorítást, érezted e már?

Lassan lábaidba ér, kimegy erőd, érezted e már?

Ájulni, ordítani kéne, de nem lehet, érezted e már?

Mosolyogva meghalni kéne, de nem lehet, érezted e már?

Füledbe tompa zúgás, rémület, nem, nem igaz, érezted e már?

Szavak, amiktől szíved elszorul, érezted e már?

Ha igen, akkor tudod milyen lesz a pokol.

.Jó szándékkal van az út kirakva,

De ha rátérsz a rögös útra,

Lángok között égsz, égek,

A tüzet rakják,

Jaj……

Fohász

Újra elmúlt egy születésnap,

Búcsút mondtam egy újabb évnek.

Hirtelen megüt a valóság...

Lassan elmúlik már az élet?

Uram, szeretnék még pár évet,

Erőt, hogy hordozzam a terhem.

Még nem végeztem el a dolgom,

Nem vált valóra minden tervem.

Ahogy futva szálltak az évek,

Az élet útja nem ment könnyen.

Még nem mondtam ki minden jó szót,

Még nem sírtam el minden könnyem.

Uram, még egy kis időt kérnék,

Pótolni minden mulasztásom.

Szeretni azt is aki bántott,

Panaszszónak tartani vállam.

Jó lenne még napfényben járni,

A mosolyt mosollyal fizetni.

Őszinte visszhangra találni,

S végre aratni, nem csak vetni.

Uram, mikor elmúlik minden És visszanézve rájövök csendben,

Hogy délibáb volt bánat és öröm,

A szivárvány hídon hozzád érve

Csak annyit mondok majd: köszönöm.

2011

Árnyékban

Mikor az árnyak egyre nőnek,

Nincs már értéke az időnek.

Egybefolyik nappal és éjjel,

Gondolat röpköd szerteszéjjel.

Kapkodsz utána félve, ijedten,

Jaj, mit akartam? Hova is tettem?

Tegnap még tudtad, ma már csak sejted,

Holnapra pedig elfelejted.

Régi emlékek, szép gyermekkor,

Mintha ma lenne, mondtad sokszor.

Kedves arcok, akik szerettek,

De a nevüket már elfeledted.

Aztán ha egy név fel fel révül

A múltnak zúgó tengeréből,

Úgy fáj, hogy bárhogyan próbálod

A vonásokat már nem találod.

Utunk végén másképp kell élni.

Őszi avarban csendben lépni.

Amit nem találsz emlékedben,

Keresd ott belül a szívedben.

Halk, rég hallott melódiákat,

És átélhetsz apró csodákat.

Ne kapaszkodj a múltba váltig,

Csak érzéseid őrizd halálig.

Ha szeretni tudsz még, az a lényeg

Mikor az árnyak égig érnek

2014

Tanács

Kaptam egy igaz jótanácsot,

Egy imádságból jött felém.

Engedjük el az álmainkat,

Csak a valóság az enyém.

Aki meghalt, az fel nem támad,

Sírni, búsulni hasztalan. Csak azt őrizzük meg a múltból,

Minek súlya, értelme van.

Karácsonyi csendes magányban

Elgondolkoztam mindezen.

Nekem a múltam minden perce

Alkotta meg az életem.

Nem akarom soha feledni,

Sem a gyászt, , sem az örömet,

Sem a fájó vagy rajongó érzést,

Ami átfonta lelkemet.

Csak a tervek, remények ,álmok,

Amiért élni érdemes. Mi marad álom, mi lesz valóság

Az már kevésbé lényeges.

Az a fontos az élet útján,

Ami szívünket tölti el,

És minden szép emlékké érik,

Mikor majd…… visszanézni kell.

2015

Fogyó évek

Még tán pár év, és nincs tovább,

Mint hulló levél , elfogy az élet.

Megtettem mit a sors kimért,

De lelkemben még ott az ének.

Szeretném még elmondani,

Hogy sokat sírtam, és nevettem.

Megkönnyeztem ha boldog voltam,

De a bánattól szótalan lettem.

Befelé folytak könnyeim,

Mások ne lássák, hogy mit érzek.

Magamba zártam, s ez alatt

Arcom redős, a szívem kő lett.

De üres szívvel mit ér az élet,

Teljen meg érzésekkel újra.

Szeretettel, mi végig kísér,

Útravaló az élet útra.

Elmondom még, hogy bólintottam

Minden igazát harsogónak.

Nem volt erőm a szócsatákra,

Igazaim versemben voltak.

Jó lenne egyszer nagy hegy lenni,

Ott fenn a magas ég alatt.

És én lennék földinduláskor,

Ki eltemetne másokat.

De a nagy hegyek mindig mások,

S én a porszem akit temetnek.

Voltam, és éltem észrevétlen,

És én leszek akit elfelednek.

2016

Még mindig...

A versek jönnek mindig, , egyre jönnek,

Rímekkel teli éjem nappalom,

De hirtelen mind elszáll, tova röppen,

Nem marad más csak színes szóhalom.

Ne hagyj el engem szép tündérvilágom,,

Költészet, múzsa, rímek és szavak

Mert verset írni legjobb a világon,

Rímekbe csendül minden gondolat.

Valami mindig versbe akar szökni

Mint száraz ág ha virágba borul.

Valami mindig ki akarna törni

Lelkem rezdülő hullámaibul.

Szeretném elmondani ami rég volt,

Mit elmulasztott fiatal korom.

Hisz ősszel is kék felettem az égbolt,

Vers lehet még a színes szóhalom.

Eszembe jutnak gyermekkori esték,

Anyám csak varrt, apám meg olvasott.

Apró pillék a lámpafényt keresték,

Én öcsémnek meséket olvasok.

Akkor azt hittem ebből áll az élet,

Nyugalom, béke meleg szeretet,

Vadvirágot szedtem a nyári réten.

És szerettem a havas teleket.

Sok éve ennek, oly rég voltam gyermek,

Hol van már mese és a lámpafény,

Anyám, Apám a föld alatt pihennek,

Havas telet is régen láttam én.

Az életem már ősz időre fordul,

A család felnőtt, futnak a hetek,

Jó hallani ha a kapu csikordul,

Jönnek mind kiket átölelhetek.

Ilyenkor úgy szeretnék megköszönni

Mindent, amit csak a sorsom adott.

Örömnek, harcnak sorba kellett jönni

Ahhoz, hogy végül nyugalmat hozott.

Elértem azt a gyermekkori álmot,

Hogy az élet béke, meleg szeretet.

És néha néha szedek még virágot,

S megálmodhatom mind a verseket.

2017